Peti - personal quest

Az lehetetlen, hogy megölte magát! Ez volt az első gondolatod, mikor megkaptad a sürgönyt mely apád halálhirét közölte. A kunyhója magányában találták meg a szomszédok, az asztalnál ülve, előtte kedvenc söröskorsója a felvágott csuklóiból kiáradt vértócsa közepén.

Ugyan az ajtó szokás szerint nem volt zárva (annak ellenére, hogy hivatalosan már nem dolgozott papi minőségben, ajtaja mindig nyitva állt a rászorulók előtt), viszont dulakodásnak nyomát nem találták, a véres kés pedig ott hevert a keze ügyében. Bármelyik nyomozó számára egyértelmű volt mi történt. Csakhogy ez nem rá vall, ő nem az a fajta ember aki ilyet tesz.

A környékbeliek persze arra gondoltak, hogy anyád elvesztése, valamint hogy utána végképp megromlott kettőtök viszonya szép lassan felemésztette. Persze mivel tüzes természeted tőle örökölted, igy sosem jöttetek ki könnyen, és anyád elvesztése mindkettőtöket megviselt. Szükség is volt némi időre egymás nélkül, ezért is választottad az Arel papok vándor életét. De számodra sosem volt kérdés, hogy ez nem jelent örök búcsút, és meg voltál (sőt, meg vagy) győződve róla hogy ezt ő is tudta.

Mire visszaértél a faluba, az öreget végső nyughelyére helyezték, ingóságainak zömét a végrendelkezésének értelmében szétosztották. Mikor tiszteleted tetted a sirhantnál, Drovan, a falu Darton papja és a család jóbarátja átadott neked egy boritékot, benne apád egyetlen hagyatékával.

Gondoltad az éjszakára még meghúzod magad apád régi kunyhójában, majd másnap visszamész az Arel szentélybe. Ez persze még az álom előtt volt.

Az asztanál ülsz, előtted a sörös korsó. A tűz békésen ropog a kandallóban, kint tartja a késő őszi hideget. A kandalló tüze, meg a forralt bor a korsóban, amiből jólesőt kortyolsz. Fémes ize van, és ahogy a szádtól elemelve lepillantasz a korsó száján, látod hogy vér van benne. Felnézel, és nem vagy egyedül. Több alak áll a kunyhóban. Emberek. Vagy talán mégsem egészen. Az egyikük kopasz, arcán és a skalpján a tetoválás mintha egy ijat és nyilat formázna.

Ahogy felriadsz, az első gondolatod ismét az, hogy nem lehetett öngyilkosság. Ki kell deritened kik ezek az alakok akiket az álomban láttál! A szomszédok kikrdezése ahogy sejthető nem sokra vezet, de a kocsmában emlékeznek egy tetovált arcú fickóra. Annak a vándor kereskedőnek a karavánját őrizte, aki végül apád holmiainak jó részét felvásárolta. Elég csekély nyom, hiszen sokaknak lehet arctetoválása, de legalább apád holmiait is átnézheted egyúttal - ki tudja min akad majd meg a szemed.

A vándor kereskedő az Elátkozott Vidék felé vette az irányt. Talán mégsem olyan csekély nyom ez, mint amilyennek elsőre tűnt...

---

A temetőből hazatértedkor kibontottad a boritékot, melyben egy gyűrű és egy levél lapult. A pergamenen apád kézirásával az alábbi üzenet állt.

Fiam,

Családunk egyetlen ereklyéje ez a gyűrű, mely időtlen idők óta száll generációról generációra. Családi legendáriumaink szerint egyik hatalmas ősünk lelke lakozik benne, aki viselőjét védelemmel látja el.
Az utóbbi időben attól tartok veszély leselkedik rám, de lehet hogy csak öreg elmém űz velem gonosz tréfákat. Minden esetre nem hagyhatom hogy a családi ereklye veszendőbe menjen, igy azt eme levél kiséretében Drovan kezébe adom, hogy azt a kellő időben eljuttassa hozzád.
Tudom, hogy nemrégiben nehéz időket éltünk meg, de tudnod kell hogy nem neheztelek rád, és szivem mélyén érzem, hogy te sem teszed.

Miután elolvastad e sorokat, a gyűrűt a kezedre húztad, és hozzá láttál hogy nyugovóra térj.

A gyűrű az alábbi varázslatokhoz ad hozzáférést:

Sziklabőr (4 Mp, 1 E, var.id: 3s, időt: 1k/szint): A varázslatot magadra kasztolod, és minden E-jéért 1 E-vel csökkented a téged ért tűz sebzését. +4 Mp / +1 E vagy +1 kör.

Tűzkard (4 Mp, 1 E, var.id: 2s, időt: 5 k): +k6 tűzsebzés a közelharci fegyverednek a varázslat minden E-je után. +4 Mp / +1 E.

Tűznyil (4 Mp, 1 E, var.id: 2s, azonnali): +30 CÉ-vel 1k6/E sebzésű nyilat lősz ki a gyűrűből.

Megjegyzések